Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban

Havasi Bertalan szerint a párt kommunikációs rendszeréért és adatbázisaiért mentek.

havasi-bertalan
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszédet mond az alaptörvény tervezett módosítása ellen, a Fidesz és a KDNP közös szervezésében tartott demonstráción a Sándor-palota előtt 2026. július 9-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – számolt be róla a Fidesz-maffia kommunikációs igazgatója.

Havasi Bertalan a közleményében azt írta, őszerinte ilyenre 1990, a kommunizmus vége óta nem volt példa Magyarországon! „Az önkényuralom a mai napon szintet lépett” – értékelt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kudarcot vallott a Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és az önkénnyel szembeni ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, ezért a Tisza most a Fidesz „jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet”.

Havasi szerint ugyanakkor a Fidesz sem a politikai, sem a jogi fenyegetésnek nem enged, nem hátrál és kiáll a Tisza Párt erőszakos önkényével szemben.

Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében

A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót! – írta Magyar Péter miniszterelnök kedden Facebook-oldalán.

A kormányfő a poszthoz fűzött kommentben hozzátette: várják a tájékoztatást, hogy milyen ügyben nyomoznak és mit foglaltak le.

Brüsszelig szaladt egy Fidesz-maffiózó, hogy bepanaszolja a botrányos jogállamiságot
Török Gábor szerint ezzel elkezdődött a Fidesz formális bomlása
Itt a vége? Új politikai közösséget szervez a Fidesz erős embere
Reagált a Fidesz arra, hogy Szijjártó Péter is lelépett
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája