Heves zivatarok érkeznek jéggel, erős széllökéssel

A fél országra figyelmeztetéseket adtak ki vasárnapra.

Vihar Salgótarjánban
Fotó: MTI/Komka Péter

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki vasárnap délután a délnyugati országrészben – derül ki a HungaroMet Zrt. friss veszélyjelzéséből.

Azt írták, vasárnap déltől késő estig elsősorban az ország délnyugati felében szórványosan alakulhatnak ki gyors mozgású zivatarok viharos, óránként 60-80 kilométeres széllel, jellemzően kisebb méretű jég kíséretében,

a délnyugati országrészben délután intenzívebb vagy akár heves zivatar is kialakulhat óránkénti 80 kilométeresnél is erősebb széllökéssel, 2 centiméteresnél nagyobb jéggel, lokálisan 25-30 millimétert meghaladó csapadék vagy felhőszakadás kíséretében.

Ezek alapján a HungaroMet Zrt. vasárnapra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Somogy és Baranya megyék területére, ahol a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.

zivatar-veszelyjelzes

Forrás: met.hu

A Dunántúl többi részére, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékre elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki, ezekben a megyékben az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.

Heves zivatarok érkeznek, kiadták a figyelmeztetést
Elszabadul a nyár, vasárnap már 30 fok is lehet
Meteorológia: érkeznek a záporok, zivatarok
Jelentős havazás és viharok várnak csütörtökön ezekre a megyékre
Viharos szél, havazás és jelentős lehűlés jön csütörtöktől
Lehűlés érkezik a jövő héten: „akár havas eső, hó is hullhat”