Magyar Péter ismét beleszállt a külföldön áskálódó fideszes „államfőbe”

sulyok-tamas
Sulyok Tamás fideszes köztársasági elnök esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik – írta szerdai Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök, miután

a fideszes államfő újabban külföldre szaladgál áskálódni a hazája (?) ellen, és arról keseregni, hogy a magyarok többség el akarja távolítani a jól fizető pozíciójából.

Magyar Péter a bejegyzéséhez fűzött kommentjében a Sulyok által a svájci Weltwoche hetilapnak adott interjúra utalva megjegyezte: „most épp annak a svájci lapnak panaszkodik, amelynek főszerkesztője két éve Orbán Viktort kísérte Moszkvába”.

Ebből az interjúból Sulyok Tamás szerdán a Facebook-oldalán azt emelte ki: „a magyar rendszerben az elnöknek és a miniszterelnöknek együtt kell működnie. Ezt az együttműködést kezdettől fogva felkínáltam. Ugyanakkor a magyar alkotmányjogi hagyományok szerint teljesen egyedülálló az, hogy a miniszterelnök lemondásra szólítja fel az elnököt – többször, következetesen, kizárólag politikai okokból”.

Arra szavazott a többség, hogy Orbánnal együtt eltakarodjon

Magyar Péter kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában a műsorvezető azon felvetésére, miszerint a Sulyok Tamás eltávolításával kapcsolatos ügy láthatóan megállt, nemmel felelt. Hozzátette, hogy

„erre adtak felhatalmazást a magyar emberek” és benne volt a Tisza Párt vállalásai között, hogy a jogállam leépítését csendben végignéző „bábok nem maradhatnak”.

Leszögezte: elszántsága mit sem változott, s mivel „szeretné megóvni a magyar jogállamot”, még egyszer meg fogja keresni a köztárasági elnököt, és meg fogja kérni, hogy négyszemközt üljenek le. „Fogok vele még egyszer beszélni, lehet, hogy újdonságot is tudok neki mondani, és nagyon remélem, hogy meg tudunk állapodni” – jelentette ki Magyar Péter, kitérve arra, hogy ha nem, akkor rövidesen el fognak járni az eredeti célnak megfelelően.

A TEK-et is bevonták Magyar Péter védelmébe, miután a héten leköpték
Magyar Péter: a Fidesz szétesése máris exponenciálisan gyorsul
Videó: leköpte egy férfi Magyar Pétert
Magyar Péter bejelentette, kit szeretne köztársasági elnöknek
Bejelentést tett Kapitány István, nagy beruházás készül
Nagy a baj, azonnali véradásra kér mindenkit a vérellátó szolgálat