Így fogadták Magyar Pétert Lengyelországban

„Visszakerültek megérdemelt helyükre a magyar-lengyel kapcsolatok.”

magyar-peter-krakko

Magyar Péter örül, hogy a magyar-lengyel kapcsolatok visszakerülhetnek megérdemelt helyükre. Ezt maga a miniszterelnök hangsúlyozta kedden, miután udvariassági látogatást tett Grzegorz Rys bíborosnál, krakkói érseknél a Wawelben.

Megtisztelőnek nevezte, hogy első útja Lengyelországba vezethetett, megjegyezve, hogy régi hagyományt élesztett fel ezzel. Azt mondta, személyes döntése volt, hogy Krakkóban kezdi, majd Varsóban folytatja a látogatást.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar emberek felhatalmazásának köszönhetően, az új magyar kormány vezetőjeként tovább erősíthetem az ezeréves magyar-lengyel barátságot és szövetséget

– fogalmazott Magyar, és örömét fejezte ki, hogy II. János Pál néhai pápa szobra mellett kezdheti látogatását, megjegyezve, talán nem idézett többet mondatot az egykori pápa jelszavánál: Ne féljetek!

Dolgoznak a visegrádi együttműködés felélesztésén

Magyar a visegrádi együttműködés felélesztéséről, erősebbé tételéről is beszélt Krakkóban. A kormányfő újságíróknak azt mondta, az együttműködés alapjának az élő és erős lengyel-magyar kapcsolatnak kell lennie.

A politikus elmondta, delegációja, amelynek több miniszter is tagja, ismerkedő látogatásra érkezett, de konkrét ügyekben is szeretnék lefektetni az együttműködés alapjait. Példaként az infrastruktúrát, a kultúrát és az agráriumot említette. Hozzátette, hogy a két ország honvédelmi miniszterei is egyeztetni fognak.

Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak
Itt a bejelentés, újabb ótvaros orbáni hülyeségnek vetnek véget
Kutatás: már négyből három magyar támogatja a Tisza-kormányt
Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett
Invázióról beszél, rovarokhoz hasonlítja a Fidesz a választók többségét
Arcpirító! Nyilvánosságra hozták Szijjártó Péter repülőútjainak költségét