Helyezkednek az MTVA csicskamunkásai: tapsot kapott Magyar Péter a közmédia folyosóján

Nekik mindegy, csak az aktuális kormánypártot szolgálhassák, és megmaradjon a kényelmes állásuk.

magyar-peter-mtva
Köpönyegforgató seggnyaló propagandisták tapssal fogadják Magyar Pétert az MTVA épületében 2026. április 15-én, hátha akkor majd megmarad az állásuk.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ma a közmédia stúdiójából távozva tapsot kapott az MTVA szégyentelen, vasárnap még fideszes propagandistáitól, majd rövid beszédet tartott nekik – derült ki egy, a Telex által megtalált videóból.

Magyar az előtérben álló „munkatársakat” szólította meg, és elsősorban azoknak üzent, akik őszerinte „nem jókedvűkből” dolgoznak a közmédiában. (Hogy ki kényszerítette őket, hogy éveken át asszisztáljanak az aljasságokhoz, az nem derült ki.)

„Tudom, hogy nagyon sokan vannak ilyenek, nagyon sok üzenetet kaptunk innen bentről. Sajnálom is néha önöket, hogy ilyen helyzetbe kell lenni, de azt tudom mondani, hogy ennek rövidesen vége lesz, és olyan vezetése lesz a közmédiának és úgy általában az állami szerveknek, amilyet a magyar emberek megérdemelnek, amelyek a magyar törvényeket betartják”

– mondta Magyar, hozzátéve, hogy az átmenet során lesz némi turbulencia, de addig is arra kérte az érintetteket, vigyázzanak magukra és tartsanak ki.

Magyar Péter bejelentette, kit szeretne köztársasági elnöknek
Magyar Péter: botrányos módon esik szét az egykori állampárt
Magyar Péter: így már a Fidesz-szavazók számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy kinek az érdekét képviselte Szijjártó
Magyar Péter hétfőn is kiosztotta a parlamentben a Fidesz köztársasági elnökét
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra
Orbán két szotyihéj-köpködés között: „Az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”