Rendőröket gázoltak el a 8-as főúton

Egy elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről, amikor súlyos sérüléseket szenvedtek.

Két rendőrt gázoltak el a 8-as főúton csütörtök hajnalban, amikor a járőrök egy elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök egy bejelentés alapján érkeztek a főút 56-os kilométerszelvényéhez, ahol egy nagytestű szarvas feküdt az út közepén. A rendőrök megkülönböztető fényjelzés használatával megálltak, az úttesten lévő állatot eltávolították, amikor a szemből érkező autó érintőlegesen nekiütközött a rendőrautónak, majd elütötte a két járőrt, akik súlyos sérüléseket szenvedtek.

A másik járműben öten tartózkodtak, ők is mindannyian megsérültek.

Fiatal sportoló és színésznő párja balesetezett Bükkábránynál
Kiégett egy autó az M7-es autópályán Szabadbattyánnál
Öt ember, a vétlen autóban három gyerek halt meg a Bükkábránynál történt balesetben
Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban
Holttestet találtak a tatai Öreg-tóban
Halálos baleset Zagyvarékasnál, Tótvázsonynál ketten haltak meg az éjjel