Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

A bíróságon azt hazudta, hogy csak feldühítette a csengetés, ehhez képest még akkor is folytatta az aktivisták terrorizálását, amikor azok már rég másik lakásnál jártak.

debrecen-tisza-baltas

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 80 óra jóvátételi munka végzésére ítélte a Debreceni Járásbíróság szerdán azt a 41 éves férfit, aki január végén egy debreceni társasházban kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire.

A Debreceni Törvényszék tájékoztatásából kiderül: a bíróság elé állítás keretében tartott tárgyaláson a vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését. Tettét azzal magyarázta, hogy aznap rossz napja volt, a „késő délutáni csengetés miatt” pedig ingerült lett. Az idegbeteg fideszes állította, hogy a kalapáccsal nem akarta az önkénteseket bántalmazni, csak rájuk akart ijeszteni!

A büntetlen előéletű vádlott a jóvátételi munkát – választása szerint – állami vagy önkormányzati fenntartású intézménynél, közhasznú jogállású civil szervezetnél, továbbá egyházi jogi személynél végezheti – fűzte hozzá a közlemény. Azt már korábban tudni lehetett, hogy baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az orbánista, így valószínűleg ott akarja majd elkummantani a büntetését is.

A bíróság azért döntött úgy, hogy a büntetés kiszabását a törvény értelmében egy évre elhalasztja és intézkedést alkalmaz a vádlottal szemben, mivel álláspontja szerint alaposan feltehető, hogy ezen büntetés célja így is elérhető, továbbá enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott beismerő vallomást tett és az eljárás során megbánó magatartást tanúsított. Ha a vádlott a jóvátételi munka elvégzését egy éven belül igazolja, büntethetősége megszűnik.

Baltával akart támadni

Az ítélet szerint a férfi január 30-án délután debreceni lakásában tartózkodott, amikor a lépcsőházban megjelent két önkéntes, akik a Tisza Pártnak gyűjtöttek támogató aláírásokat. Miután az önkéntesek becsengettek a lakásba, a férfi kijött, ekkor a folyosórácsnál tájékoztatták, hogy melyik politikai párttól jöttek.

A vádlott ezt követően ingerült lett és kiabált. Ezután az önkéntesek megkérdezték a férfit, hogy melyik párttal szimpatizál, illetve melyikre fog szavazni, ekkor a vádlott közölte, hogy nincs közük hozzá, majd emelt hangon távozásra szólította fel őket. A vádlott azt is hozzátette, hogy ha nem mennek el, akkor hozza a baltáját.

Aztán már az is baj volt, hogy másnál csengettek

A férfi kijelentéseit követően a két önkéntes távozott az emeletről, míg a férfi visszament a lakásába, ahol magához vett egy kalapácsot, majd azt a kezében tartva a lépcsőházban megindult lefelé, ahol észlelte, hogy az önkéntesek tovább folytatják az aláírásgyűjtést.

A férfi a kalapáccsal a kezében agresszívan lépett fel és fenyegetően felszólította a két önkéntest, hogy hagyják el a lépcsőházat. A vádlott a kalapácsot a teste előtt tartva megindult az önkéntesek irányába, akik a lépcsőn lefelé futva távoztak a helyszínről, majd értesítették a rendőrséget.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője a döntést tudomásul vették.

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Pusztítják a magyarokat Orbánék akkumulátorgyárai: most a debreceni Semcorphoz riasztották a tűzoltókat

Behívták a ruszkikat a kampányra: az orosz állami tévé stábja is részt vett a pusztaszabolcsi Lázárinfón

1,7 milliárd forint ellopásával vádolják a győri Fideszt, már a rendőrség is nyomoz

Orbán bejelentette: katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

Szorul a hurok: Brüsszel kemény üzenetet küldött a kormánynak