Pusztítják a magyarokat Orbánék akkumulátorgyárai: most a debreceni Semcorphoz riasztották a tűzoltókat

debrecen-semcorp
Tűzoltók az akkumulátoralkatrészeket gyártó Semcorp debreceni üzeménél 2026. február 18-án, miután beindult a gyár oltórendszere. Fotó: MTI/Derencsényi István

Debrecen déli ipari övezetében, egy Jedlik Ányos utcai gyárhoz riasztották a tűzoltókat szerda este Debrecenben – közülte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. Papp-Kunkli Nóra azt mondta, a megyei tűzoltók

nagy erőkkel vonultak a helyszínre, miután az eddigi adatok szerint beindult a gyár oltórendszere, és nagy mennyiségű habképző anyag borította be a területet.

Úgy tudni, az üzemben ötvenhatan dolgoztak, valamennyien elhagyták a munkaterületet. A tűzoltóknak nem kellett beavatkozniuk, azt vizsgálták, mitől indult be a gyári tűzoltórendszer – ismertette.

Hozzátette: a vizsgálat során megállapították, hogy a csarnok csőrendszerében egy fémillesztés elengedett, ahonnan vízgőz jutott a légtérbe, ami beindította tűzoltórendszert.

Információk szerint a tűzoltókat az akkumulátor szeparátor-fóliákat gyártó Semcorp üzeméhez riasztották.

Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a helyszínre több mentőegységet, köztük rohamkocsit is riasztottak; „a mentők egy férfit szállítottak vizsgálat céljából stabil állapotban kórházba”.

Orbánnak kamuügy, hogy rákkeltő levegőt szívtak a gödiek

Múlt heti hír volt, hogy oknyomozók feltárták: az Orbán-kormány 2023 körül minden eszközzel megpróbálta eltitkolni, hogy a gödi Samsung SDI akkumulátorgyárban embereket mérgezhettek meg és egészen brutális természetkárosítás folyt.

Orbán Viktor – jó hazug, hazaáruló gazemberhez méltón – az egész botrányt elintézte annyival, hogy „az egy kamuügy”, csakhogy a Telex időközben konkrét hivatalos hatósági jegyzőkönyveket is megszerzett, és már Szijjártó Péter is elismerte, hogy „voltak hiányosságok”, vagyis egészen biztosan nem „kamuügyről” van szó, ahogyan Orbán próbálja láttatni.

Hangfelvétel: választási csaláson kapták a Fidesz két képviselőjelöltjét
Súlyos baleset történt a debreceni akkumulátorgyár építkezésén
Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire
Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira
Oszlik a mocsok: kirúgták a TV2 hírigazgatóját
Radnai Márk: Óránként kapunk hírt arról, hogy bizonyítékokat próbálnak eltüntetni, és parancsra darálnak le titkos szerződéseket