Újabb fideszest kaptak hazugságon, egy 12 éves lány is érintett

Pócs János
Fotó: Facebook/Pócs János

„Itt az idő, hogy a hamisító és hazudozó fideszes Pócs János távozzon a közéletből! Már akkor meg kellett volna tennie, amikor egy roma honfitársunkat azzal fenyegette, hogy elégeti egy kazánban, vagy amikor egy kiskorú lányt zaklatott” – üzente Magyar Péter a Facebook-oldalán.

A Pócs nevű fideszes gazember napok óta azzal hergeli a közvéleményt, hogy tiszás szimpatizánsok megverték a videóiban szereplő tarnazsadányi statisztáját férfit, Rácz Richárdot.

Ezt az állítást azonban még egy helyi fideszes (!) politikus is vitatja: Tarnazsadány alpolgármestere, Botos Zoltán szerint nem politikai indíttatású támadás történt, hanem egy helyi családi konfliktus fajult el.

Állítása szerint a vita két család között robbant ki, miután Rácz családjának egyik tagja zsarolta az alpolgármester 12 éves lányát. Botos szerint Rácz a történtekről félrevezető információkat adott a hatóságoknak és Pócs Jánosnak is, de a fidesznyik bűnét ez nem kisebbíti, ugyanis Botos elmondta azt is, hogy még a Pócs-féle videó megjelenése előtt sms-ben jelezte a képviselőnek: nem tiszás támadásról van szó – ennek ellenére a kormánypárti gané továbbra is a valótlanságot terjeszti.

„Pócs elvtárs, itt az idő távozni” – üzente Magyar a fideszes hazudozónak, aki korábban úgy „viccelődött” egy cigányemberrel, hogy elégeti egy kazánban, máskor pedig kiskorú lányt zaklatott.

Ő lehet Tóth Gabi új áldozata? Fideszes politikus buktatta le a szentéletű muzsikusnőt

Fideszes képviselő: „nem félek a koronavírustól, mert autóbalesetben is meghalhatok”

Pócs János szerint Jászfelsőszentgyörgy közbiztonsága is múlik az EP-választáson

A Fidesz díszcigánya nem lát kivetnivalót abban, hogy Pócs János cigányok elégetéséről fantáziált

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását

Mire készül? Orbán Viktor a chilei elnökkel tárgyalt