Botrány: újabb nemzetközi politikusbűnözőt bújtatnak Magyarországon Orbánék

Valamiért ragaszkodnak a fideszesek ahhoz, hogy az összes, hazájából kiutált gazember nálunk kapjon menedéket.

zioboro-orban
Orbán Viktor és Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter találkozója Budapesten 2025. október 30-án. Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes után politikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobro, az előző lengyel kormány volt igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze is, akit hazájában 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítanak. Sajtóhírek szerint a politikus már tavaly ősz óta Magyarországon bujkál.

Ziobro hétfőn az X-en közzétett bejegyzésében megerősítette, hogy ő és a felesége azok, akik menedékjogot kaptak az Orbán-kormánytól.

„Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt”

– magyarázta a gazember.

Magyar Péterék is reagáltak Orbánék legújabb kavarására. A párt a Telex kérdésére azt írta: „a Tisza-kormány alatt Magyarország nem lesz külföldi bűnözők menedékhelye”.

Reszkethet az ellenség: virágcsokor került az 59 milliárdból épülő szolnoki laktanyára, amiből Mészáros Lőrinc gazdagszik

1,7 milliárd forint ellopásával vádolják a győri Fideszt, már a rendőrség is nyomoz

Mi történik? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt

Lázár János 1 millióba kerülő kávéfőzőt használ egy Reddit-poszt szerint

Szijjártó tombol, már reggel 6-kor a plafonon volt

Szijjártó hadat üzent Ukrajnának