Kínlódik a vasút: jelentős fennakadás van az észak-balatoni vonalon

Motorkocsi közlekedik télen Eger és Szilvásvárad közötti
Motorvonat közlekedik az Eger-Szilvásvárad közötti vasútvonalon a szakadó hóesésben Szilvásváradon 2021. január 25-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás péntek hajnalban, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés – magyarázta a MÁV, ezúttal a „téli időjárásra” fogva a felkészületlenségüket.

Szerintük péntek reggel szinte valamennyi település elérhető volt már a Volán járataival, de továbbra is „hosszabb autóbuszos menetidővel kell számolni”. A közlemény szerint a vasút esetében – főként az erős széllel érintett térségekben – váltóállítási probléma nehezítheti a forgalmat.

Az S74-es vonatok helyett pótlóbuszok járnak, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés – állították, megjegyezve: az ország valamennyi Volán buszjáratán a vonatjegyek is érvényesek, valamint a MÁV vonatain is elfogadják az autóbuszokra érvényes jegyeket.

Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra
Elkezdtek „éledezni” a hőség miatt működésképtelenné vált FLIRT vonatok
Akkora a forróság, hogy korlátozást vezettek be a vasúti és HÉV vonalakon
Vitézy Dávid újraindította, amit Lázár tönkretett: újra láthatók a MÁV késései
Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket
Füstölni kezdett egy repülőgép a Liszt Ferenc Repülőtéren