Titkos jelentés kerülhetett ki Magyar Péterhez

„Ez egy konkrét vádirat a Orbán-kormány ellen.”

Magyar Péter
Fotó: Facebook/Magyar Péter

„A mai napon eljutott hozzám egy, az Orbán-kormány részére készült, elhallgatott, hivatalos jelentés az állami gyermekvédelem alatt álló gyermekeket érő egészen elképesztő bántalmazásokról” – számolt be róla Magyar Péter, hozzátéve, ez „nem hamisított, nem mesterséges intelligenciával összetákolt”, hanem egy szakemberek által készített, valódi dokumentum.

A Tisza Párt elnöke szerint az eltitkolt irat azért köthetett ki nála, mert már a kormányzat alsóbb szintjein sem bírják elviselni „Orbánék bűnrészességét és elhallgatását a gyermekbántalmazásokban”.

A tartalmáról azt mondta: ez egy kutatás, amely 2021-ben készült az állami gyermekvédelmi szakellátás alatt élő gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről és azok kivizsgálásáról, és „egészen megdöbbentő megállapításokat tesz”.

„Ez egy majd 50 oldalas konkrét vádirat a Orbán-kormány ellen. A napnál is világosabban kiderül belőle, hogy Orbán Viktornak és a hatóságoknak legalább négy éve részletes információi vannak a gyermek ellen elkövetett rendszerszintű bántalmazásokról, mégsem tettek semmit”

– összegezte Magyar Péter, idézve a dokumentum egy megállapítását, miszerint: „A gyermekvédelmi gyámok 38%-ának van legalább egy gyermekről tudomása, aki szexuális bántalmazást szenvedett el a gyermekvédelmi szakellátás ideje alatt.”

Az ellenzéki vezető azt ígérte, még a mai napon nyilvánosságra hozza a teljes jelentés, amit állítása szerint Orbán Viktorék 2021 óta elhallgattak.

„Honfitársaim, a gyermekek védelme nem pártpolitikai kérdés. Kérlek benneteket, védjük meg közösen a gyermekeket! Ahogy az kiderült, az orbáni hatalom magára hagyta a nehézsorsú, család nélkül felnövő fiatalokat. Mutassuk meg a legelesettebbeknek, hogy az ország velük van! Találkozzunk szombaton 15 órakor Budapesten, a Deák Ferenc téren és vonuljunk együtt a Karmelita Palotához!” – üzente a bejegyzésben.

Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában
Hosszú listát tett közzé Magyar Péter a Tisza első 50 napjának eredményeiről
Magyar Péter: Soha nem volt még példa arra, ami a következő 4 napban jön
Magyar Péter: indul a „tisztítótűz-művelet” – Az olasz maffia mintájára lesz eltakarítva a Fidesz-maffia
A Csakabaszás.hu és egy volt megafonos lehelne életet a Fidesz új médiahálózatába
Vége a pártnak? Lázadnak Orbán minyonjai: „Átvert minket a Fidesz”