Halálos baleset történt Szalkszentmárton és Dunavecse között

tűzoltó

Egy ember életét vesztette abban a balesetben, amelyben egy személyautó és egy teherautó frontálisan ütközött hétfőn a reggeli órákban az 51-es főúton, a Bács-Kiskun vármegyei Szalkszentmárton és Dunavecse között. Az utat teljes szélességében lezárták.

Dabis Krisztina, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a személygépkocsi eddig ismeretlen okból tért át a főút szemközti sávjába a 68. kilométerszelvénynél.

A baleset következtében a sofőr a helyszínen belehalt a sérüléseibe, míg a teherautóban utazók közül ketten könnyebben sérültek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a dunaújvárosi hivatásos, a kunszentmártoni önkormányzati és a szalkszentmártoni önkéntes tűzoltókat riasztották a balesethez, ahol a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a főutat.

A Voláninform azt írta, a baleset miatt a buszok terelt útvonalon, Újsolt érintésével közlekednek, tervezetten 20-30 perces késéssel. A terelés következtében az 5311-es és 5392-es buszok nem érintik a Csabonyi szőlők, illetve a Szalkszentmárton, erdészet megállókat.

Klórmérgezést kapott több ember a népszerű hazai gyógyfürdőben
Hárman haltak meg szabadtéri tüzekben a héten
Tűz ütött ki a Mol pozsonyi finomítójában
Napelemek gyulladtak ki egy budai sportlétesítmény tetején
Sikerült eloltani a tüzet Székesfehérvárnál és Dédestapolcsánynál is
Felszálltak a honvédség helikopterei, akkora a baj Dédestapolcsánynál