Csütörtök hajnalban holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon, a rendőrség a volt élettársát, egy 22 éves férfit gyanúsít a megölésével.
Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője most részleteket osztott meg a 24.hu-val a bűncselekménnyel kapcsolatban. Azt írta, a későbbi áldozat még szerda reggel ment a jelenleg a férfi által lakott – továbbra is közösen bérelt – szolnoki lakásba azért, hogy számon kérje, amiért az ő bankkártyájával vett magának különböző árucikkeket az interneten.
A volt élettársak előbb a fentiek miatt, majd korábbi kapcsolatuk eseményei miatt veszekedni kezdtek, amikor a távozni akaró lány elindult az ajtó felé, azonban
a férfi ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej-nyaktájékon megszúrta. Az áldozat vérvesztés valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.
Az ügyész azt is elmondta, a férfi a nő holttestét az erkélyen lévő felhajtható tetejű padba helyezte, majd feltakarította a vért a lakásban és kidobta a takarítás során használt eszközöket. Ezután még üzeneteket küldött a volt barátnője telefonjáról a lány nevében, hogy alibit biztosítson magának.
A férfi a gyilkosság során használt egyik kést a NEFAG erdőnél lévő csatornába dobta. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a bűnösségét beismerő támadót.






