Állítólag a csőd szélén táncol Budapest, tényszerűen ellepi a fővárost a mocsok, hajléktalanok fagynak meg az aluljárókban, és 27 ezer munkavállaló aggódik a fizetéséért, de szerencsére az Igazán Fontos Dolgokra mindig van pénz:
saját logót kapnak a Nagykörút egyes szakaszai!
A Telex számolt be arról a két lábbal a földön járó, „kreatív koncepcióból” felmentett halandók számára értelmezhetetlen kreténségről, hogy kedden bemutatták a Nagykörút új „arculati terveit”, valamint a felújítás finanszírozási hátterét! Hogy miért kell külön arculat egy útnak, ami nem valami brand vagy születendő termék, hanem már ott van, a saját valójában maga az arculati elem, a városkép alakítója, az nem derül ki a cikkből, csak az, hogy szerencsére most már egységes!
„A neon nem csupán fényforrás: identitás, múltidéző és városi hangulatkép. E gondolat hívta életre az általunk javasolt arculati koncepciót, amely klasszikus neon-esztétikát épít be a Körút megújuló vizuális világába – kulturális örökségként és jövőformáló városi élményként egyaránt”
– idézik a nyertes pályamű „brandbookját”, vagyis azt a dokumentumot, amit ki lehet számlázni, amiben a készítők leírják, hogy mostantól a Nagykorút neonos, és K betűt formáz a Körút-logó.

Hat logó, ami nélkül rejtély, hogyan létezhetett eddig a Nagykörút.Forrás: BKK
Innentől pedig szó szerinti idézet következik…
„Ez különleges miliőt teremtene, jól »posztolható« lenne a közösségi médiában a neonfényes útvonal, aktivizálná az esti forgalmat, több látogatót vonzana a vendéglátóhelyekhez, egyed elem lenne Budapest arculatában. A Körút logója nem véletlen körkörös, a mellette szereplő KÖRÚT feliratot Open Sans fontkészlettel hozták létre. A logó az adott körútszakasz neve alapján módosul, így például a Teréz körút egy stilizált T-betűt kap. A logót alkalmazni lehet majd üzlethelyiségek esetén, szórólapokon, citylightokon, plakátokon, hirdetőoszlopokon, kukákon, útbaigazító jelzéseken, padokon, kerékpártámaszokon, ajándéktárgyakon is.”
…hogy aztán sugárban hányhasson az olvasó ettől a süketeléstől, pont úgy, ahogy a flakonos borokba menekülő hajléktalan a kapualjban, miután leolvasta a „stilizált T-betűt”, és megállapította, hogy de legalább a koncepció rendben van.






