24 éve tűnt el egy ajkai férfi, most novemberben derült ki, hogy mi történt vele

eltunt-ajkai-ferfi
Helyszínelők ásnak a Devecser melletti telken. Fotó: police.hu

Több mint 24 évvel az eltűnése után derült ki egy ajkai férfiról, hogy emberölés áldozata lett, számolt be róla a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Azt írták, az akkor 35 éves ajkai férfi eltűnését 2001 tavaszán jelentette a testvére, az ajkai rendőrök által indított körözési eljárás azonban akkoriban nem vezetett eredményre.

Az ügy 2025-ben fordulatot vett: november 4-én a „célirányos eljárási cselekmények eredményeként” több olyan információ került a rendőrök birtokába, ami emberölés gyanúját vetette fel.

Az ügyben egy nőt és egy férfit – az eltűnt személy korábbi házastársát és annak akkori szeretőjét – hallgatták ki, akik elismerték, hogy a 2001-ben eltűnt férfit előre kitervelten, közösen ölték meg, majd a testét elásták egy Devecser környéki hétvégi ház udvarán.

Beszámoltak arról is, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival közösen végrehajtott kutatásban az elkövetők által megjelölt helyen emberi maradványokat találtak.

A rendőrök az 57 éves nőt és a 67 éves férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit