Elromlik az időjárás: eső, zápor, erős széllökések érkeznek

zivatar, eső, esernyő

Pénteken még sokfelé lehet napütés, de aztán beborul az ég, és felhős, esős időre kell készülni a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke 9-15 Celsius-fok között valószínű – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken a pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsony szintű felhőzet érkezik, amely napközben tovább mozdul északnyugat felé, így a Dunántúlon már lesznek tartósabban felhős vidékek is.

A napos időt követően estétől már a keleti országrészbe is vastagabb felhők érkeznek, helyenként eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérik élénk, Sopronnál olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között várható, ennél hidegebb a tartósan felhős helyeken lehet.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósan párás marad a levegő. Délelőtt helyenként, főként a Tiszántúlon és északkeleten, délután már több helyen fordulhat elő eső, zápor. A légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban általában 1-7 fok várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet, míg kora délután 9-15 fok várható.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, a nap második felében azonban már némileg szakadozhat a felhőzet. Akár több helyen, de főleg a nap első felében eshet eső, záporeső. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 4-10, a csúcsérték 8 és 14 fok között valószínű.

Jelentős havazás és viharok várnak csütörtökön ezekre a megyékre
Viharos szél, havazás és jelentős lehűlés jön csütörtöktől
Lehűlés érkezik a jövő héten: „akár havas eső, hó is hullhat”
Már látszik, milyen változás jön az időjárásban a jövő héten
Árad a tavasz: akár 19 fok is lehet a hétvégén
Berobban a jó idő a jövő héten, a péntekre érdemes figyelni