Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: „A lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Jót szórakozott rajta, hogy nehéz sorsú intézetis nőket kényszerítettek prostitúcióra.

nagy-fero

Előbuggyant a rettentő humoros, ugyanakkor legalább annyira empatikus polgári, keresztény, (pedo)fideszes világnézet Nagy Feróból, akit a Szőlő utcai botrány kapcsán kérdeztek a tegnapi Békemeneten.

Ismert, az ügyben nyomozás zajlik, májusban emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt tartóztatták le a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját és élettársát. A férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították. A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint ők ketten

több nehéz sorsú, tőlük anyagilag és érzelmileg függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.

És mi jut minderről eszébe a lefingott orbánista falunap-muzsikusnak?

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

– mondta az Alap nevű TikTok-csatorna kérdésére.

@alap_hirek

A Békement résztvevőit kérdeztük a Szőlő Utcai botrányról. Ha Ferónál jobban képbe akartok vele kerülni, akkor nézzétek meg az új videónkat youtubeon! https://m.youtube.com/watch?si=k5UoxGkKk9MctFOZ&v=bwHBaC7eJU8&feature=youtu.be #alap #alaphírek #békemenet #fidesz #56 #október23🇭🇺 #budapest ✂️Tamás 🎤Ábel 📹Tamás

♬ original sound – Alap

Szörnyű fotó terjed Nagy Feró fellépéséről

Nagy Feró elmondta a véleményét Magyar Péterről

Nagy Feró: Orbán Viktor zseniálisan vezeti az országot

Nagy Feró is megszakértette Magyar Péter esetét

Lopnak: nemzeti szégyenfal indult az Orbán-rendszer milliárdos gazembereinek

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este