Szörnyű időjárás jön, már látszik az előrejelzésben

Folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő: a derült, szélcsendes helyeken hajnalban gyenge fagy is lehet.

köd, hideg, hűvös, ősz
Fotó: MTI/Varga György

A hétvégén is folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő, és a szél is erős, olykor viharos lesz. Pénteken és szombaton többfelé kisüt a nap, de

szombat délután nyugat felől beborul az ég és elered az eső, majd vasárnap csökken a felhőzet és a csapadék egyre inkább keletre húzódik

– derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. csütörtökön kiadott előrejelzéséből.

Pénteken a Dunántúl legnagyobb részén és az Északi-középhegységben túlnyomóan napos, fátyolfelhős idő valószínű., az Alföldön azonban erősebben felhős lesz az ég és ott csak kevés napsütés valószínű. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de a keleti határ mentén gyenge eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte élénk, nagy területen erős lesz, sőt északkeleten viharos közeli széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között várható.

Szombaton a nap első felében a Tiszántúlon, Duna-Tisza közén még erősen felhős lesz az ég, és a keleti határszélen szemerkélő eső is előfordul, de fokozatosan csökken a felhőzet, és a csapadék is megszűnik. Másutt derült, illetve fátyolfelhős idő várható sok napsütéssel, ugyanakkor délután nyugat felől gyors felhősödés veszi kezdetét, éjfélre mindenhol beborul, és késő este északon valamint a Dunántúlon az eső is elered. Az északnyugati, északi szél napközben délire, délnyugatira fordul, sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.

Hajnalban általában 2-8 fok közé csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is lehet, délután pedig 13-18 fok valószínű.

Vasárnap a déli órákig erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor. Ezt követően nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. A csapadék egyre inkább csak a keleti országrészre húzódik, de délután ott is már csak helyenként eshet. A déli, délnyugati szél északnyugatira, nyugatira fordul, megélénkül, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-17 fok között alakul, de északkeleten napközben is csak 9-11 fok lesz.

Most közölte a meteorológia: még hűvösebb levegő érkezik!

Ritka égi csoda: sarki fény jelent meg Prédikálószék felett

Felhős, szeles időjárás: a szokásosnál hidegebb idő érkezik

Erre az időjárásra már nem számítottunk

Eső és lehűlés érkezik: nagyot fordul az időjárás a jövő héten

Visszatér a nyár: 32 fok is lehet ezeken a helyeken hétvégén