Vízbe borultak kutatók a Hortobágy-Berettyón, egyiküknek nyoma veszett

Örvény rántotta le a debreceni egyetem doktoranduszainak csónakját, felborultak.

vizbe-borult-kutatok
A Hajdu Speciális Kutató-Mentő Egyesület vízi keresésben jártas önkéntesei is keresik az eltűnt kutatót. Forrás: Blikk

A debreceni egyetem tudományos doktori fokozatra készülő hallgatójának veszett nyoma abban a csónakbalesetben, melyben egy halbiológiai vizsgálatot végző tudóscsoport borult fel kedden a Hortobágy-Berettyó főcsatorna püspökladányi szakaszán – írja a Blikk.

A lap érdeklődésére a Debreceni Egyetem azt közölte: doktori kutatásaihoz kapcsolódóan végeztek kedden halbiológiai vizsgálatot a Hortobágy-Berettyó főcsatorna ágotai vészelzáró zsilipének térségében az egyetem munkatársai. Két PhD-hallgató, a Hidrobiológiai Tanszék oktatója a kutatási terület halászati társaságának képviselője felügyeletével hajózott a vízen, amikor egy örvény lerántotta a csónakjukat és az felborult.

Hárman ki tudtak úszni, de egy első éves PhD-hallgató elmerült a vízben, keresése jelenleg is folyamatban van.

A Blikk információi szerint az egyik, partra jutott egyetemi hallgatót kórházba kellett szállítani megfigyelésre, társa, Huttman Máté viszont elsodródott, nem tudott kiúszni ott, ahol társai partot értek a vészzsilip közelében.

A gazdátlanul sodródó csónakot már a baleset hírére riasztott mentőegységek húzták ki a vízből, a negyedik utasát viszont azóta sem találják – olvasható a cikkben.

Úgy tudni, a rendőrség a baleset miatt nyomozást rendelt el, egyes beszámolók szerint ugyanis a hajó túl volt terhelve, utasai pedig nem viseltek mentőmellényt.

Három embert ölt meg egy részeg BMW-s hajnalban Kiskunfélegyházánál
Nagy baleset az M0-son, lezártak egy szakaszt Nagytéténynél
Súlyosan megégett egy ötéves kislány Hajdúszoboszlón, miután beleesett a bográcsba
Nagy baleset Pécs közelében, rommát tört egy BYD SEAL
Meghalt a rendőr, akit társával elgázoltak a 8-as főúton
Rendőröket gázoltak el a 8-as főúton