Még mindig egy északra elterülő anticiklon, illetve a magassági hidegörvény alakítja időjárásunkat, írja a HungaroMet Zrt., hozzátéve, ennek az a következmény, hogy az elmúlt napokban
- nagyrészt változóan felhős az ég felettünk, de a délnyugaton voltak egész nap borult vidékek;
- kisebb eső délnyugaton, záporok a keleti országrészben előfordultak;
- a hőmérséklet délután és hajnalban is a megszokottnál alacsonyabban alakult, főleg délnyugaton és északkeleten volt hűvös az idő.
Lesz-e jelentős változás a következő 24 órában?
A folytatással kapcsolatban sincsenek túl jó hírek. Az előrejelzés szerint különösebb változás nem lesz a következő 24 órában, sőt még hűvösebb levegő érkezik!
Szerdán a délnyugat, dél felé haladó vastag felhőzet gomolyosodik, de emellett is képződnek gomolyfelhők, amelyek a délnyugati, déli tájakon is egyre jobban zavarják a napsütést. Szórványosan várható zápor, jégdara-zápor, néhol zivatar is előfordulhat. Az északias irányú szelet többfelé élénk, a Nyugat-Dunántúlon, illetve Borsodban helyenként erős lökések kísérik. A maximum-hőmérséklet 11 és 17 fok között várható. Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtökre a záporos gócok egyre több helyen megszűnnek, a felhőzet is lassan szakadozik, csökken, egyre többfelé kiderül az ég. Ugyanakkor elsősorban a keleti határ közelében, illetve a Dunántúlon még hajnalban, reggel is maradhatnak felhősebb körzetek. Az északi, északkeleti szél a keleti és nyugat-dunántúli tájakon élénk maradhat, másutt mérséklődik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 9 fok között alakul, de az északi, derült, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré, alá is süllyedhet a hőmérséklet
– olvasható az előrejelzésben.