Lázár János bejelentette, hogy Magyar Péter személyesen lehetetlenítette el a vasutat

Bivalyerős már most a Tisza Párt vezetője: egymaga elintézte, hogy ne kapjon hitelt a MÁV az EBB-től.

Lázár János
Fotó: Facebook/Lázár János

„Rossz hírt kapott Magyarország és mindenki, aki közlekedik: a Tisza Párt megakadályozta, hogy az Európai Beruházási Bank odaadja azt az egymilliárdos hitelt a MÁV-nak, amiből a pályahálózatot akarták felújítani” – ökörködött Lázár János kedden a Facebook-oldalán, vagyis

ezek szerint az alig egy éve alakult, ellenzékben lévő, a Fidesz szerint amúgy is csak „lufi”, „blöff” formáció annyira erős, hogy még ilyen formában is képes szabotálni a tizenhatodik éve teljhatalommal uralkodó Orbán-kormányt.

A vasútrombolási gazember építési és közlekedési miniszter azzal hülyítette a követőit: „Tudjuk, hogy Magyar Péter személyesen járt közbe, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást. Ami rossz Magyarországnak, jó a Tisza Pártnak. Ez szégyen, gyalázat” – hergelődött a tehetetlenségtől Lázár János.

A fideszes politikus arról nem beszélt, hogy egyáltalán miért van szükség egy újabb hatalmas hitel felvételére, ahogy arra sem tért ki, hogy

benyújtja-e a lemondását, ugyanis akit még egy ellenzéki „blöff-párt” vezetője is ilyen könnyen kigolyózhat, az nyilvánvalóan nem alkalmas a feladatára.

Gázolt a vonat Nagykőrösön

Egy részeg, tróger vasutas miatt nem jártak a vonatok péntek délután

Lerohadt a MÁV a Budapest-Vác-Szob vonalon

Halálra gázolt egy embert a vonat Budapesten, nagy késésekre kell számítani

Szétrúgta a vasútállomás várótermét egy feldühödött nő Bicskén

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”