Újabb taxisbűnözőket fogtak, próbautasok bevonásával szívatták meg a hiénákat

taxisok
Taxisok gyülekezenek jarműveikkel a Hősök terén a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének felhívására megtartott tüntetés kezdetén, majd több csoportban az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Pénzügyminisztérium (PM), a Főpolgármesteri Hivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) épülete elé hajtottak 2025. január 15-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Többek között hamis igazolvánnyal dolgozó „sofőr” is lebukott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) taxiellenőrzési akciójában, közölte a vállalat kedden azután, hogy ellenőreik az elmúlt hetekben több átfogó akciót hajtottak végre a főváros taxiállomásain és közlekedési csomópontjain, hogy kiszűrjék a jogszerűtlenül működő taxisokat.

A 120 ellenőrzés során több szabálytalanság miatt is szükség volt intézkedésre, jegyzőkönyv 51 esetben készült. Egy engedély nélküli szolgáltatót is azonosítottak, aki

hamis taxivezetői igazolvánnyal dolgozott; a járművezetőt a rendőrök a helyszínen elfogták és bűncselekmény gyanújával előállították.

A próbautasok bevonásával végzett ellenőrzések további szabálytalanságokat is feltártak: két esetben a taxisofőrök jogellenesen rögzített viteldíjat alkalmaztak, azaz előre meghatározták a fuvar árát, egy alkalommal pedig a taxaméter külső befolyásolásának gyanúja merült fel – tették hozzá.

Még mindig nem eléggé kivételezettek

Augusztusi hír volt, hogy bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten, szeptember elején pedig buszsofőrre támadt egy taxisállat.

Eközben az Orbán-kormány legnagyobb kivételezettjei, a budapesti közlekedéskultúra söpredéke, legális erőszakszervezete továbbra is azt képzeli magáról, hogy ők a társadalom üldözöttjei: most éppen tüntetést szerveznek szerdára, mivel szerintük a legújabb taxi-rendelet „nem a taxisok érdekeit szolgálja”.

Ismét tüntettek a taxis orkok, még mindig túl sokan vannak szabadlábon

Most buszsofőrre támadt egy taxisállat

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Taxisokat terrorizáló bűnözőkre csaptak le Budapesten

Gázolás történt, elesett az újszászi vasútvonal

Elszabadult egy vonat Mátészalkán, újabb blamázs a MÁV-nál