Hiába ígérték szeptember 21-re a Keleti pályaudvar újranyitását, vasárnap reggel mégsem tudott megindulni a forgalom, miután a pályaudvart előzőleg négy hétre – „remek érzékkel” az iskolakezdésre időzítve – zárták le pályafelújítási munkálatok miatt, és a forgalmat erre az időre Kelenföldre, illetve a Déli pályaudvarra terelték át.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója videójában vallotta be, hogy bár a tervezett munkálatokat elvégezték, mégsem tudták a megígért időben újranyitni a pályaudvart. Pedig még szombat este fél tizenkettőkor is úgy tűnt, hogy minden rendben lesz,
hajnalban viszont a biztosító berendezésben „zavart tapasztaltak” a hosszú áramtalanítás miatt.
Így az éjszaka közepén, néhány órával a várt nyitás előtt derült ki, hogy hajnaltól semmiképp nem tud a pályaudvar vonatokat fogadni. Pótlóbuszokat indítottak ezért, hogy mindenki eljuthasson a tervezett célállomásra.
Most már minden jó lesz, írták éjfélkor, majd mégsem indult el a forgalom
A MÁV-csoport éjfél után kiadott termelési riportja szerint az augusztus 25-én kezdődött mintegy 4,4 milliárd forintos felújítás során a tervezettnél több beavatkozást hajtottak végre, és még akkor is állították, hogy mindent sikerült határidőre végezni.
„A MÁV saját forrásából megvalósított beruházás eredményeként a Keleti pályaudvaron évekre biztosítható a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, ezáltal pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés”
– írták, és ezt a túláradó optimizmussal fűtött mondatot lesz majd érdemes eltenni azokra az időkre, amikor esetleg mégis szembejön a valóság.