Orbán Hatvanpusztáról: Apám kérésére a feleségem is besegít

Hatvanpuszta
Fotó: Facebook/Magyar Péter

Orbán Viktor a kötcsei piknik után adott interjút az ÖT-nek. A beszélgetésben többek közt leszögezte, hogy nincs köze a hatvanpusztai birtokhoz, és szerinte Hadházy Ákos politikai pályája is neki köszönhető, mert „ő ad neki munkát” a folyamatos támadásokkal.

A kötcsei beszéde végén elhangzott szavait („semmi nem lesz elfelejtve, minden föl lesz jegyezve, és minden le lesz rendezve”) Orbán állítása szerint belső üzenetnek szánta. Úgy fogalmazott:

„Van egy olyan szakasza minden mérkőzésnek, így a választási mérkőzésnek is, ahol már nem lehet viccelődni, mert ott már minden hiba kijavíthatatlan. És most ebbe a szakaszba léptünk be.”

Szóba került Simicska Lajos is, akivel a 2015-ös G-nap óta nem beszélnek. Orbán szerint ez nem összeveszés, inkább elhidegülés volt. A Hír TV 2018-as ügyével kapcsolatban így reagált:

„Mi nem vettünk el senkitől semmit, nem szokásunk nekünk az. A jobboldalon belül vannak érdekcsoportok, aztán lerendezték ezt egymás között, nem kellett a politikának ezzel foglalkoznia.”

A miniszterelnök beszélt a Fidesz új nemzeti konzultációjáról is, amely a Tisza Párt adópolitikai elképzeléseire reflektál: „Úgy kell a konzultációs kérdéseket megfogalmazni, hogy az korrekt és a fennálló jogszabályoknak megfelelő legyen.” Ugyanakkor azt is mondta: „már dolgoznak ezen a jogászok, látom az izzadtságcseppeket a homlokukon, hogy hogy kell ezt úgy megfogalmazni, hogy a jog, meg a politikai jó ízlés határain belül maradjon”.

Magyar Péter: Palotaforradalom a Fideszben?

Magyar: Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják?

Orbán zavarában egy papírdobozra ült le Kötcsén, de nem bírta el

Orbán burkoltan fenyegetőzött és a ’26-os győzelemről beszélt Kötcsén

Tarr Zoltán elkezdte megnyerni a Fidesznek a választást

Erre készülnek Magyar Péterék holnap, a Fidesz gazember-találkozójára időzítve