Megöltek egy férfit a VII. kerületben

7-kerulet-gyilkossag
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2025. szeptember 8-án egy VII. kerületi társasház lakásában, ahol leszúrtak egy férfit. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Tájékoztatásuk szerint a Budapesti Rendőr-Főkapitányságra hétfőn 4 óra után érkezett bejelentés arról, hogy egy erzsébetvárosi lakásban megszúrtak egy férfit. A sérültön a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt nyomoz, a szemle és a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van – közölték.

Két külföldi veszhetett össze

Az Bors úgy tudja, két külföldi vitája torkollott tragédiába Erzsébetvárosban, a bulinegyedben. A lap szerint a két brit turistaként érkezhetett Budapestre. A megszúrt férfi nem menekült el a helyszínről, a holttest mellett, a helyszínen fogták el.

„Hajnali három körül veszekedést, majd verekedést hallottunk, aztán pedig törtek-zúztak. Utána hirtelen csend lett”

– mondta egy, a házban lakó szintén külföldi férfi.

Egyetlen ütéstől halt meg egy fiatal szombat este a Morrison’s 2-ben

Halálra vertek egy férfit egy V. kerületi szórakozóhelyen az éjjel

Leszavazták Karácsony MSZP-s trógerjét, továbbra sincs főpolgármester-helyettes

Lángol egy társasház teteje Budapesten, a Bazilika közelében

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit