Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Kemény őszre számít a belpolitikában Hadházy Ákos; a független országgyűlési képviselő erről kedden a budapesti Ferenciek terén beszélt, ahol a részvételével ismét demonstrációt tartottak a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen.

Az ellenzéki politikus közölte, nem tudni, mi következik. Egy elmélet szerint ha a hatalom részéről „nem jönnek további keményítések”, az azt jelenti, hogy magabiztosak, azt gondolják, a propaganda eddigi szintjével is lehet nyerni. Ha viszont jönnek, akkor az azt mutatja, hogy „az ő számaik szerint is baj van”. Kiemelte:

érdemes komolyan venni, hogy őt Hatvanpusztán megpróbálták lesodorni az útról, gyakorlatilag életveszélyes helyzetbe hozni, és azt is, hogy az „átláthatósági törvénynek csúfolt jogszabály” még mindig a parlament előtt van.

Hadházy Ákos sikerként értékelte, hogy az elmúlt hónapok tüntetéseinek résztvevői megmutatták, nincs igazuk azoknak, akik úgy látják, a magyarok nem hajlandóak a szabadságukért demonstrálni.

Megmutatták, miről szól a Pride, hogy annak betiltása nemcsak a meleg honfitársaink jogait sérti, hanem a gyülekezési jog szűkítése is, elérték, hogy nem történt meg a miniszterelnök által ígért „tavaszi nagytakarítás”, és elbizonytalanodott a hatalom – közölte.

A képviselő jelezte, a tüntetések folytatódnak: fognak még hatvanpusztai „bejárásokat” szervezni, a jövő héten Dunaújvárosban lesznek, két hét múlva pedig újra a Ferenciek terén demonstrálnak.

Orbán Viktor kedvenc újságja: „Gyere le te faszszopó hazaáruló, szétbasszuk a fejedet!!!”
Pedofideszesek tüntettek Budapesten, egyikük a nemi szervét fogdosta
Feljelentették Orbán Győzőt és Mészáros Lőrincet
Orbán haverja tovább aljaskodik: leállt a vasút egész Szerbiában, hogy a tüntetők ne tudjanak Belgrádba jutni
Kiderült: valóban titkos migránstábor kialakítását tervezte az Orbán-kormány 2024-ben Vitnyéden
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”