Kiadták a figyelmeztetést, órákon belül megérkeznek a zivatarok

Az ország nagyobb felére figyelmeztetést adott ki a HungaroMet Zrt. péntekre. Azt írták, estig legfeljebb a Dunántúlon, ott is csak kevés helyen fordulhat elő zivatar, ám

az esti óráktól a Dunántúlon és a középső országrészben már nagyobb számban alakulhatnak ki zivatarok; viharos szél, intenzív csapadék és akár jégeső kíséretében.

Az előrejelzés szerint a zivatarok környezetében általában viharos szél, intenzív csapadék és kisebb méretű jég előfordulhat. Egy-egy intenzívebb zivatarra is van esély nagyobb méretű jég, erősen viharos szél és felhőszakadás kíséretében. A hajnali, reggeli órákra átmenetileg csökkenhet a zivatarhajlam.

zivatar-met.hu

Forrás: HungaroMet Zrt.

Szombaton fokozódik a zivatartevékenység

Szombaton már több hullámban fordulhatnak elő zivatarok, nagyobb számban az ország középső sávjában a maihoz hasonló kritériumokkal, kiemelten felhőszakadással – írták, hozzátéve: estétől nyugaton már lecsökken a zivatarhajlam, keleten viszont ekkortól fokozódik.

A vasárnap kapcsán azt írták, a Nyugat-Dunántúlon általában gomolyfelhős, napos, másutt jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű. A hét utolsó napján is többfelé várható (ismétlődő) eső zápor, zivatar, de reggelre előbb a Nyugat-Dunántúlon, estére pedig keletebbre is zömmel megszűnik a csapadék.

Arról, hogy hogyan tetőzik ma a hőség, és érkezik meg a hidegfront, itt írtunk részletesebben.

Két hidegfront is jön – viharos széllel, jégesővel érkezik az özönvíz délután
Visszatér a kánikula, már látszik a menetrend
Jövő héten visszább vesz az időjárás, hajnalonta 10 fok is lehet
Felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget a hőhullám utolsó napja
Lecsapott a vihar Debrecenre, alig győzik a tűzoltók a kárelhárítást
„A helyzet egyre súlyosabb” – több településen vízkorlátozást rendeltek el