Visszatér a kánikula, napokon belül ismét elszabadul a pokol

Koránt sincs még vége a nyárnak: hétfőtől ismét melegedés kezdődik, a hét közepére visszatér a kánikula.

napozás, kánikula, hőség
A Nemzeti Sport napilapot olvassa egy félmeztelen, fején vizes törölközőt viselő férfi a kánikulában a margitszigeti zenélő szökőkút mellett 2017. augusztus 3-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A jövő hét elején melegedés kezdődik és csütörtökre visszatér a kánikula: mindenhol 30 Celsius-fok felett alakulnak a csúcshőmérsékletek és csapadék sem várható

– derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Az is látszik már, hogy a hét végére ugyanakkor megnő a záporok, zivatarok esélye és kissé visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, vasárnap már ismét „csak” 27-32 fok várható.

Hétfőn a napközben képződő gomolyfelhők szétterülnek, helyenként erősen felhős is lehet az ég, északkeleten egy-egy helyen nem kizárt, hogy kisebb zápor is kialakuljon belőlük. Estére csökken a felhőzet, kiderül az ég. A nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6-12 fok között, a hidegre hajlamos helyeken 6 fok alatt, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken 12 fok felett alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-27 fok között valószínű.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre kell számítani, csapadék nem várható, a délnyugati szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban többnyire 6-11 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken magasabb értékek is lehetnek, míg délután 25-31 fok várható.

Szerdán napos, csapadékmentes időre, többnyire kevés felhőre van kilátás, a déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül. Hajnalban általában 10-17 fok várható, a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értékek valószínűek, míg délután 27-33 fok lehet.

Csütörtökön többnyire derült, a Nyugat-Dunántúlon gyengén felhős, napos idő várható, de csapadék nem valószínű. A délies szél nagy területen megerősödik, helyenként viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban döntően 13-20, délután 30-36 fok között várható.

Pénteken az ország keleti felén még derült maradhat az ég, nyugaton azonban erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, ott már előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos széllökések.

A minimum-hőmérséklet 15-23, a maximum-hőmérséklet 31-38 fok között valószínű.

Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, emellett többórás napsütésre is lehet készülni. Elszórtan lehet zápor, zivatar, az északnyugatira, nyugatira forduló szelet erős lökések kísérik. A minimum 16-23, a csúcshőmérséklet általában 30-35 fok között alakulhat, de az Északnyugat-Dunántúlon néhány fokkal hűvösebb is lehet.

Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős idő várható legfeljebb néhol záporral. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A minimum 14-20, a csúcshőmérséklet 27-32 fok között alakulhat.

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán

Magyar Péter: Orbán Viktor bedobta a törülközőt