Komoly fordulat jön az időjárásban, erre számíts a hétvégén

A nyugodt, kánikulamentes napok után a nyár első hétvégéjén változékonyabbra fordul az időjárás.

Jelentősen megváltozik az időjárás hétvégére Magyarországon, a korábbi nyugodt napok után egy közelgő frontrendszer érkezik, amely záporokat, zivatarokat és nagy hőmérséklet-különbségeket okoz az ország különböző részein – írja az Időkép.

Pénteken már érezhető lesz a változás: délies széllel melegebb levegő érkezik, a hőmérséklet délutánra 27–33 fok közé emelkedik. Az északi és északnyugati területeken már ekkor kialakulhatnak záporok, zivatarok, főként a délutáni, esti órákban.

Szombaton nyugat felől egyre aktívabb lesz a légkör: már reggel megjelenhetnek záporok, zivatarok, majd napközben ezek egyre többfelé előfordulhatnak. A Dunántúlon nagyobb, a keleti országrészben kisebb eséllyel számíthatunk csapadékra.

Heves zivatarok is lehetnek, viharos széllel, felhőszakadással és akár 1–2 centis jégesővel.

A hőmérséklet is jelentős különbségeket mutathat: míg északnyugaton csak 20 fok körül alakul, délkeleten akár 34–35 fokig is melegedhet a levegő.

Vasárnapra sok felhő borítja majd az eget, és a hullámzó frontrendszer hatására országszerte, főként a Dunától keletre számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Néhol hevesebb zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon az északnyugati szél megerősödik, a csúcshőmérséklet pedig 23–31 fok között alakul.

Figyelmeztetéseket adott ki a HungaroMet

Az állami HungaroMet előrejelzése is azt írja, hogy pénteken a késő délutáni óráktól északnyugat felől felhősödés kezdődik, és ezzel együtt megnő a záporok, zivatarok kialakulási esélye.

Péntekre emiatt öt északnyugati megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt, majd szombatra már az ország 80 százalékára, míg vasárnapra hazánk egész területére.

Fordulat jön az időjárásban, ennek most kicsit örülni lehet

Jön a felhőszakadás: újabb riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat

Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt számos járásra

Érkezik a vihar, itt lehet nagy baj a folytatásban

Elhalasztották a Balaton-átúszást a bizonytalan időjárás miatt

Most közölték: csütörtöktől a legmagasabb fokozatú riasztás lép életbe