Halálra marta egyéves gyereküket a család kutyája Csongrádban, vádat emeltek az anya ellen

Vádat emeltek egy nővel szemben, aki még két évvel ezelőtt hosszabb időre felügyelet nélkül hagyta gyermekét, akit ezalatt halálosan megsebesített a család kutyája egy Csongrád-Csanád megyei kistelepülésen.

A megyei főügyészség keddi közlése szerint az anyát tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint 2023. július 18-án reggel a nő egyéves gyermekével volt otthon, miután a párja dolgozni ment. A nő a házban magára hagyta az önállóan már járni képes kisfiút, aki az asszony által nyitva hagyott ajtón keresztül kijutott az udvarra. A felügyelet nélkül hagyott gyermek a terasz mellett kikötött, két nagytestű kutya közelébe ment.

Az egyik állat elkapta a gyermeket, és olyan súlyos sérüléseket okozott neki, hogy rövid idő leforgása alatt meghalt. Az anya csak jóval később, már holtan talált rá gyermekére, akihez segítséget is csak hosszabb idő elteltével hívott.

A nő bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját

Mi történik? Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy fontos hatósági dolgozót

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban

Húsz évre ítélték a lányát megerőszakoló apát

Bombafenyegetés miatt fogtak el egy férfit Csepelen