Teherautó gázolt halálra egy nőt Budapesten

Belehalt sérüléseibe egy idős nő, akit elgázolt egy teherautó szombaton reggel Budapesten a IV. kerületben.

Vinczeffy Levente, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta: a nő az újraélesztési kísérlet ellenére a helyszínen meghalt.

A Vadgesztenye utca és a Vetés utca közötti szakaszán történt balesetben két parkoló autó is megsérült. A helyszínelés és műszaki mentés idejére a Sporttelep utcát a Vetés utca és a Vadgesztenye utca között mindkét irányban lezárták, amely elsősorban a 20E autóbuszt érinti. A gépjárműforgalmat a környező utcákba terelik.

A beleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja.

Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Bejelentette a rendőrség: fokozott ellenőrzés jön Budapesten
Elgázolt egy embert a villamos a budapesti Móricz Zsigmond körtéren
Három embert ölt meg egy részeg BMW-s hajnalban Kiskunfélegyházánál
Nagy baleset az M0-son, lezártak egy szakaszt Nagytéténynél