Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.

Közlekedési baleset buktatott le egy kábítószer-kereskedőt Budapest II. kerületében: a férfi „varázsgombafarmot” üzemeltetett, a nála megtalált drog feketepiaci értéke meghaladhatja a – most kapaszkodj – félmillió forintot!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombati diadaljelentésében azt írta, egy járőrpáros a Pasaréti téri körforgalom mellett szerdán történt balesetben félreállt autósoknak akart segíteni. Az egyik autóból marihuánaszag „csapta meg” a rendőrök orrát, a jármű átvizsgálása során az anyósülésen lévő hátizsákból, valamint sporttáskából többféle kábítószergyanús anyag került elő. A sofőr bevallotta a rendőröknek, hogy többféle kábítószert is magánál tart és fogyasztott is belőle.

A BRFK közölte, a 40 éves férfit előállították, akinél a kábítószergyorsteszt THC és amfetamin hatóanyagokra pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfi lakhelyén házkutatást tartottak, és további kábítószergyanús anyagokat találtak, kiderült, hogy az elfogott maga is drogot termeszt, gombafarmot és labort működtet.

A megtalált drog feketepiaci értéke meghaladhatja a félmillió forintot. A férfit a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban

14 kg füvet találtak egy részeg, betépett, jogsi nélküli osztrák férfi autójában Kapuváron, de nem ezek miatt bukott le

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban

Nagy Feró a Szőlő utcai ügyről: „A lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este