Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Pénzhamisítás bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 37 éves büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősülő pitvarosi férfi letartóztatását, aki hamis 200 eurós bankjegyekkel fizetett ki egy lovat.

A Békés Vármegyei Főügyészség pénteki közlemény szerint a férfi és két társa március 8-án Romániában, Grániceri településen haladtak át autóval, amikor a település határában megláttak egy román férfit, amint a lovával éppen földmunkát végzett. A terhelt beszélgetést kezdeményezett és ajánlatot tett, hogy megveszi a 10 éves, fekete színű, muraközi csődört.

Megegyeztek abban, hogy a sértett áthozza a megvásárolt lovat Magyarországra, és a terhelt akkor fizeti ki a vételárat. A terhelt Elek határában az állat vételáraként 200 eurós címletekben összesen 3600 eurót adott át a sértettnek.

Az átadott bankjegyek azonban hamisak voltak, és erről a terhelt is tudomással bírt, annál is inkább, mivel a nyomozó hatóság a lakóhelyén nagy mennyiségű hamis euró bankjegyeket foglalt le.

Közölték azt is, hogy megalapozottan tartani lehetetett a férfi szökésétől, elrejtőzésétől, de attól is, hogy a még le nem foglalt tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve a még ki nem hallgatott tanúk és bűntársak jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné. A terhelt előéletére figyelemmel a bűnismétlés veszélye is fennállt – tették hozzá.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója, egyetértve a járási ügyészség indítványával, egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását – áll a közleményben.

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Tömegbaleset az M7-es autópályán, kilenc autó ütközött