Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Viktor Janukovics egykori elnök tanácsadója még 2014-ben menekült el Ukrajnából.

Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel – közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve ezzel a spanyol sajtóban megjelent információkat.

A helyszíni beszámolók szerint a főváros agglomerációjában található Pozuelo de Alarcónban, az American School Madrid épületénél több lövést lehetett hallani, a szemtanúk pedig 2-3 három embert láttak elszaladni a közeli erdős terület felé.

A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani a földön fekvő férfinál, akit sajtóinformációk szerint három lövés ért, egy a fején és kettő a testén.

A hatóságok elkerítették a merénylet helyszínét és keresés indítottak az elkövetők után.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) ismertette az iskola szülőknek küldött levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyerekek biztonságban vannak az intézményben, és közölte azt is, hogy az áldozat feltehetően tanulójuk szülője.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az áldozat Andrij Portnov, 52 éves ukrán állampolgár.

A Majdan-tüntetők lelövetésével is összefüggésébe hozták

Portnov 2011-2014 között volt Viktor Janukovics tanácsadója, elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője, előtte öt évig Julija Timosenko egykori miniszterelnök csapatának vezető jogásza volt.

Portnov Ukrajna orosz érdekszférához tartozásán dolgozott, mígnem 2014-ben elmenekült az országból, az ukrán hatóságok pedig vizsgálatot indítottak ellene hazaárulás gyanújával.

A főügyészség 2014-ben nemzetközi körözést adott ki a Majdan-tüntetők lelövetésében játszott szerepéért. Portnovnak később peres úton sikerült elérnie, hogy megszüntessék ellene az eljárásokat és visszavonják a körözést.

A Cadena Ser rádióadó felidézte: Andrij Portnovot az Európai Unió szankciókkal sújtotta állami pénzeszközökkel való visszaélés, valamint az emberi jogok megsértése miatt Ukrajnában, és ugyan felmentették, de az ukrán titkosszolgálat nyomozást indított ellene Oroszországhoz való kötődése miatt.

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Trump megint hülyére vette Orbán Viktort

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája

Orbán úgy tudja, példátlan, hogy egy nem NATO-tagállam titkosszolgálati akciókat hajt végre Magyarország ellen

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Szijjártó Péter üdvözölte az amerikai-orosz tárgyalásokat