Kiskorától erőszakolta nevelt lányát egy férfi, a gyermek anyja is tudott róla

Szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy hatvanéves férfival szemben, aki sorozatosan szexuális erőszakot követett el nevelt lánya ellen.

A minderről tudomással bíró anyának – a férfi élettársának – kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie.

A főügyészség kedden kiadott közleménye szerint az elkövető a 2010-es évek elejétől élt együtt a nővel és a kislányával. Konfliktusokkal teli kapcsolatuk során az asszony a gyermekkel együtt többször az édesanyjához költözött, és előfordult, hogy a kislány hosszabb időre a vér szerinti apjánál, illetve egy nevelőjénél nyert elhelyezést. Az élettársak ugyanakkor a kapcsolatukat mindannyiszor helyreállították és a lányról közösen gondoskodtak.

A nevelőapa a tizedik életéve felé közeledő gyermeket gyakran becsmérelte és szexuálisan is közeledni kezdett felé. Volt, hogy ráncigálta, arcon ütötte, anélkül, hogy testi sérüléseket okozott volna.

Idősödve kezdte felismerni a lány, hogy mi történik vele

A konfliktushelyzetekben a sértett, az életkorának előrehaladtával, kezdte felismerni a férfi közeledésének helytelen és bántalmazó jellegét, amely ellen a képességeihez mérten tiltakozott, s amely a férfi ittassága esetén eredménnyel is járt. Utóbb az anya tudomást szerzett a szexuális bántalmazásokról, azonban csak annyit tett, hogy másnap a gyermekével együtt átmenetileg az édesanyjához költözött.

Egy 2020-ban bekövetkezett anyagi krízis után a férfi gyakran ivott és viselkedése is ingerültebbé vált, és az erőszaktól sem riadt vissza. A lány ilyenkor védekezett, aminek volt, hogy látható nyoma maradt az ittas vádlotton.

Az anya tudta, hogy az élettársa bántalmazza a lányát, azonban hatékony segítséget nem nyújtott, reakciója csak az ígérgetésekig terjedt, hogy szakít a férfival és nem hagyja őket kettesben.

Középiskolás korba érve a lány kollégiumi elhelyezést nyert, így csak hétvégente és az iskolai szünetekben tartózkodott otthon. Édesanyja, egészségének megromlása és időközbeni leszázalékolása miatt nem volt már annyiszor távol, mint amikor többműszakos munkarendben dolgozott. Ez pedig oda vezetett, hogy a férfi közeledései megritkultak, bár ezzel együtt 2023 nyarán is előfordult, hogy fogdosta a lányt.

Az ügyészség a vádiratában a nevelőapával szemben fegyházbüntetés, míg az anyával szemben felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a bíróság tiltsa el őket minden olyan foglalkozástól, illetve tevékenységtől, melynek során kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végeznék, vagy tizennyolc év alatti gyermekkel egyéb hatalmi, befolyási viszonyba kerülnének.

Drogot találtak egy fideszes országgyűlési képviselő fiánál, Magyar Péter is reagált

Brutális késelés Hajmáskéren, kivonult a rendőrség

Bajban vannak a nyugdíjasok, levelet írtak Orbán Viktornak

Meg vannak számlálva az EU-s napjaink, ha Orbán ezt meglépi

Lemészárolta kutyáit egy férfi Ukkon

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát