Egy állampolgár tett bejelentést a rendőrségen még május 2-án délelőtt arról, hogy Ukkon két kutyatetemet talált az egyik árokban – írja a police.hu.
A rendőrök azonosították az ebek gazdáját, akit elő is állítottak és őrizetbe vettek. A 44 éves helyi lakost gyanúsítottként hallgatták ki, és elmondta, hogy
marha-fejbelövő eszközével oltotta ki mindkét állat életét, mert az utóbbi időben agresszívek lettek.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság állatkínzás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.