Hivatalos: megtiltották a 18 év alattiaknak az energiaitalok vásárlását

hell-energiaital (1)
Fotó: Facebook/HELL ENERGY

Hivatalossá vált, mostantól tilos lesz 18 év alattiaknak energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni – írja a Telex a parlament kedd délelőtti szavazása nyomán.

A fogrohasztó, egészségtelen löttyök tiltását elrendelő törvényjavaslatot 174 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés. A javaslatra a Fidesz-KDNP politikusai mellett a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik, a Mi Hazánk, a Párbeszéd jelen lévő képviselői és a függetlenek is igennel szavaztak.

A törvénymódosítás a kihirdetése után harminc nappal lép hatályba, azaz várhatóan júniustól már nem vehetnek maguknak energiaitalt a 18 éven alattiak.

A Telex cikke megjegyzi: a törvényjavaslat alapján a kormány rendeletben határozza majd meg, hogy milyen összetételű energiaitalokra vonatkozik a tiltás. Ha egy üzlet megsérti a szabályozást, a fogyasztóvédelmi hatóság „a jogsértés megállapításától számított legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, az energiaital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását”.

Ha pedig három éven belül ismét megsértik a törvényt, a hatóság elrendelheti az üzlet bezárását legfeljebb harminc napra.

Robog felénk a csapadék, kiadták a figyelmeztetést

„Szatyor fing” meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát

„Sarokba szorított patkánynak” nevezték a Fideszt, Szijjártó begőzölt

Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Magyar Péter: Lecsapott az Orbán-átok

Nagyon megverték a Fidesz jelöltjét Hajdúhadházon