Brutális késelés Hajmáskéren, kivonult a rendőrség

Egy féltékeny férfi a felesége combját, arcát és mellkasát is összevagdosta.

Őrizetbe vettek a rendőrök egy hajmáskéri férfit, aki megkéselte a feleségét – közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Úgy tudni, a házastársak között egy családi rendezvény után alakult ki féltékenységből fakadó vita még szombat éjszaka Hajmáskéren.

A férfi a konyhaszekrény fiókjából elővett egy húsvágó kést, amellyel a feleségét mindkét combján, az arcán és a mellkasán is megvágta.

Az asszony kimenekült a lakásból és a közelben lakó barátnőjéhez futott, aki értesítette a rendőrséget. Az erősen vérző nőt egy rendőr ellátta, majd átadta a mentőknek.

A 46 éves gyanúsítottat a rendőrök elfogták, őrizetbe vették, ellene súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A veszprémi nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Halálos áramütés ért a fürdőkádban egy 10 éves kislányt Hajmáskéren
Több száz illegális légfegyvert foglat le a rendőrség
Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
Meghalt Radnai László, a kilencvenes évek egyik meghatározó alvilági figurája
Két rendőr megsérült Székesfehérváron, amikor egy 17 éves drogos kotonszökevény beléjük hajtott