Megtalálta a Mi Hazánk, mi aggasztja most legjobban a magyarokat

HORTHY Miklós
A Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés résztvevői a XI. kerületi Szent Gellért téren 2020. március 1-jén. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Mi Hazánk Mozgalom kötelezővé tenné, hogy az önkormányzatok ülésezésre használt termeiben helyezzék ki a nemzeti lobogót és a címert – erről magyarázott a semmirekellő Fidesz-fiókpárt „emlékezetpolitikai kabinetjének” vezetője szerdán.

S mint hogy körülbelül 1000-1500 fontosabb téma is van jelenleg Magyarországon, ám azokról nincs mondanivalója a mélysötétmagyaroknak, Vékony Csongor azon berreg, hogy

önkormányzati képviselőjeként korábban azzal kellett szembesülnie, hogy a kőbányai testület üléstermében nincs jelen az alaptörvény által nevesített két nemzeti jelkép; ezeket csak az ő kezdeményezésére helyezték végül el a tanácskozások helyszínén!!4!4!!!

Sőt, korábban Toroczkai László pártelnök törvénymódosítást kezdeményezett e tárgyban, de mivel az indítványt nem vették tárgysorozatba, nem kerülhetett a parlament plénuma elé.

Vékony Csongor mindezek alapján szolgálatba helyezte magát, és megígérte, hogy minden olyan helyi és „vármegyei” képviselőtestületben, amelyben pártja mandátumot nyert a legutóbbi választáson, kezdeményezik a nemzeti lobogó és a címer kihelyezésének kötelezővé tételét.

Magyar Péter: alakul a Fidesz–Mi Hazánk koalíció

Nagy Márton lemondását követelik: „Sokadszorra bizonyította alkalmatlanságát”

Retteghet a Fidesz: friss kutatás mutatja, hogy nagy a baj

Súlyos dolgokat állít Dúró Dóráról és Kocsis Mátéról Magyar Péter

Elbontják a Velence Korzó kerítését, amivel egy magáncég elzárta a partot az emberek elől

Magyar Péter kiosztotta a digitális TSZ-elnököt: továbbra sem érti, hogy a magyarok azt várnák el, hogy kormányozzon