Egymással vitatkoznak a Fidesz dilisei, hogy mije kék-sárga Magyar Péternek

menczer-tamas
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 4-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Menczer Tamás ismét megvillantotta, hogy miért ő a Fidesz kommunikációs igazgatója, és miért nem mondjuk egy zsák elázott faforgács.

„Brüsszel Péternek nem a zászlója kék-sárga. A vére az.”

– ezt bírta reagálni arra, hogy kedden a megafonos Bohár Dániel fotóhamisítással bukott le, miután ukrán zászlót retusált Magyar Péter kezébe egy olyan képen, amin eredetileg piros-fehér-zöld zászlót lengetett a Tisza Párt elnöke.

Bohár a posztjában némi ál-felháborodással még meg is kérdezte, hogy „Hogy került a kezébe ukrán zászló?” (később aztán ezt a mondatot eltűntette a bejegyzésből). A kérdésfeltevésből viszont arra lehet következtetni, hogy először megpróbálta valódinak láttatni a képet, majd miután lebukott, már inkább „illusztrálást” emleget.

Ebbe a „jobboldali morális fölénybe” kapcsolódott be Menczer Tamás a rettentő magasröptű kiegészítésével, miszerint „Brüsszel Péternek” szerinte sem a zászlója kék-sárga, hanem a…

VÉRE!

Szerintem Bohár Dani barátom elnéző volt Brüsszel Péterrel.Ugyanis Brüsszel Péternek nem a zászlója kék-sárga.A vére az.

Posted by Menczer Tamás on Tuesday, April 15, 2025

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek