Karácsony Gergely: 12,7 milliárd átutalva; üzent az „egységsugarú trolloknak” is

Karácsony Gergely
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) hétfő délelőtt átutalta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő számlájára a rákosrendezői terület vételárának első részletét – közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.

„12 734 387 060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké” – írta Karácsony Gergely bejegyzésében. Jelezte:

„Budapest, ahogy azt már sokszor mondtuk, az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is”.

A főpolgármester felhívta a figyelmet arra: a tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést, az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodniuk a MÁV-val a használati megosztásról és ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába.

12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké.A tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik,…

Posted by Karácsony Gergely on Monday, March 24, 2025

„Azért is fontos újra és újra tisztázni ezt a jogi menetrendet, mert már megérkeztek az egységsugarú trollok a maguk éleslátásával: órák óta Budapesté a terület és még mindig tele van szeméttel. Csak a szokásos, de remélem, a többség azért megérti, még legalább két hónap, mire elkezdhetjük a kommunális hulladék elszállítását. Amint lehet, el is kezdjük”

– üzent a fideszes féleszűeknek a főpolgármester.

Hozzátette: eközben meg kell állapodni az állam szemetének elszállításáról, „már csak azért is, mert több jelzést kaptunk arról, hogy még az elmúlt napokban is szemétlerakónak használták a területet”, pedig a magyar jogszabályok világosak, „a szemét, amit az állam hordott oda, az az államé, és az államnak kell onnan elszállítania, vagy az államnak kell fizetni érte”.

„És ha ezt tisztáztuk, akkor jöhet a megállapodás a kármentesítésről is, na meg az állami közlekedési beruházásokról is. Rajtam nem fog múlni” – emelte ki Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint ez egy hosszú folyamat lesz és „bizonyosan nem lesz vitáktól mentes”, de Rákosrendező kapcsán a legfontosabb már eldőlt, „a terület a magánérdekek helyett a közérdeket, Budapest jövőjét fogja szolgálni”.

Friss hír a Budapest Pride-ról: ebbe bele fognak betegedni Orbánék

Vitézy Dávid újabb kormányzati hazugságot leplezett le

Rákkeltő anyagok szivárognak egy állami területről, a kormány nem tesz semmit