Kislány rablóbanda támadt rá egy francia nőre az Andrássy úton

kislany-rablobanda
Részlet az ügyészség által bemutatott kamerafelvételekből.

Vádat emelt az ügyészség három – az elkövetéskor 12, 13 és 15 éves – kamaszlány ellen csoportos rablás bűntette miatt (a legidősebb lánnyal szemben ráadásul további bűncselekmények miatt is), így javítóintézetbe kerülhetnek.

A Fővárosi Főügyészség péntek azt írta, a lányok Budapesten, az Andrássy úton odaléptek egy sétáló francia nőhöz, azért, hogy kirabolják.

A 12 éves kitépte a sértett kezéből az esernyőjét, majd amikor a megtámadott megpróbálta őt ellökni magától, a másik elkövető, a 15 éves lány a földre lökte. A 12 éves az ernyővel megütötte a sértettet, majd belerúgott, a 15 éves pedig erőszakosan megragadta a sértett haját és ököllel bántalmazni kezdte a nőt

– ismertette a főügyészség, hozzátéve: a bántalmazás következtében a sértett táskája a földre esett, amelyből a 13 éves kivette a pénztárcát. Ezután a 15 éves még az áldozat kezéből elragadta a mobiltelefonját, amit később eldobott.

A kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy az elkövetéskor 12 éves rabló beszámítható volt, és rendelkezett a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

Ő az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról; a bíróság 3 év javítóintézeti nevelésre ítélte, jogerősen. Társaival szemben az eljárás a napokban folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – olvasható a közleményben, ami kitér arra is, hogy az elkövetéskor 14 év alatti terhelttel szemben a törvény szerint büntetést nem lehet kiszabni, csak intézkedést lehet alkalmazni.

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát

Durva baleset az M1-esen: egy halott, nyolc sérült

Megverhettek két rendőrt Szigetváron

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Őrjöngő férfit fogott el a TEK, saját családját terrorizálta

Világháborús légibomba került elő a Városligetben