Külföld

Szijjártó lépett, ebbe beleroppanhat a világ drogkereskedelme

Belföld

„El kell számoljon azzal, hogy miként tették Magyarországot az Unió legszegényebb és legkorruptabb országává”

Belföld

Nahát, Mészáros Lőrinc bankjánál ad tanácsokat Schiffer András apja

Robog felénk a pocsék idő: már látszik, mi várható a jövő héten

Egyedül a mezőgazdaság számára jó hír, hogy az előttünk álló héten több hullámban is érkezik csapadék.

Erős szél és havas eső Debrecenben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Több hullámban eső érkezik a jövő héten, emiatt változékony idő várható, a szél is gyakran élénk lesz, olykor erős, viharos, a hőmérséklet csúcsértéke azonban marad a 20 Celsius-fok körül – derül ki a HungaroMet Zrt. aktuális, heti előrejelzéséből.

Hétfőn a fátyolfelhőzet napközben délnyugat felől nagyobb területen is megvastagszik, emiatt a felhőzet egyre inkább szűri, zavarhatja a napsütést. A nap második felében délnyugat felől északkelet felé haladva elszórtan előfordulhat zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, elsősorban az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18-23 fok között alakul, de délnyugaton ennél hűvösebb maradhat az idő.

Mozgalmas hét

A mezőgazdaság számára jó hír következik, ugyanis az előttünk álló héten több hullámban várható csapadéktevékenység! 💦Részletek a kisfilmünkben! 😊👇

Posted by HungaroMet Nonprofit Zrt. on Sunday, March 9, 2025

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet.

Több helyen várható eső, záporeső, a kiterjedtebb csapadékzóna a nap második felében érkezhet, és nagyobb eséllyel az ország délkeleti felét érinti jobban.

Néhol megdörrenhet az ég, és a délies szél nagy területen megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 3-11, délután 12-19 fok között alakul.

Szerdán újra megnövekszik a felhőzet, több helyen valószínű zápor, zivatar, de hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap. A délies szelet élénk, főként az Észak-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3-9, a csúcsérték 16-22 fok között alakul.

Csütörtökön változóan felhős idő valószínű általában többórás napsütéssel, de elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szél több helyen megerősödik. A minimum-hőmérséklet 5-10, a csúcsérték 15-20 fok között alakul.

Pénteken délnyugat felől újra megnövekszik a felhőzet, és több helyen valószínű eső, záporeső, néhol zivatar is lehet. A déli, délnyugat szelet több helyen kísérik erős lökések. Hajnalban 4-10, délután 17-22 fok várható.

A március 15-ei nemzeti ünnepen, szombaton szakadozik, csökken a felhőzet, majd változóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, de elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar is lehet. A délies szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban 5-11, délután 17-22 fok valószínű.

Vasárnap ismételten erősebben megnövekedhet a felhőzet, és többfelé van esély esőre. záporesőre, néhol zivatar is lehet. A déliről északnyugatira, északira forduló szél megerősödhet. A minimum 4-9, a csúcsérték 9-17 fok között változhat.

Berobban a tavasz, csütörtökön már 20 fok is lehet

Volt egy hely, ahol −15,6 fokot mértek ma hajnalban

Már látszik, mikor lehet a leghidegebb