Berobban a repülőrajt: már kocsmák is pályázhatnak idegenforgalmi támogatásra

Tizenkét évvel a trafikmutyi után észlelte a kormány, hogy sikerült ellehetetleníteniük a „falvak lelkét”.

nagy-marton
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a tizenegyedik PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét ünnepélyes megnyitóján a budapesti Haris Parkban 2025. február 24-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

Egymilliárd forintra pályázhatnak az ezer fő alatti településen működő kiskocsmák, bárok és borozók – durrantotta be végérvényesen a fantasztikus 2025-ös áttörés repülőrajtját Nagy Márton szerdai Facebook-videójában.

A nemzetgazdasági dilettáns egészen pontosan úgy mondta: „tovább robog a kormány 13 milliárd forintos turisztikai programja”, eddig több mint 3300 éttermet, cukrászdát kávézót és büfét támogattak, de most megnyitják a programot a kiskocsmák felé is!

A kiskocsma mindig is a falu lelke – magyarázta gyorsreagálású Nagy Márton,

több mint egy évtizeddel azután, hogy a fideszes dohányboltok bevezetésének köszönhetően mostanra gyakorlatilag megtizedelődtek a kocsmák, mivel a trafikok olcsó alkohol- és üdítőáraival nem tudnak versenyezni.

A miniszteri bejelentés szerint mindenesetre most majd maximum 3 millió forintot minden megmaradt kiskocsma elkölthet működési költségre, akár rezsire vagy munkabérre, de akár energiahatékonysági beruházást is finanszírozhat belőle.

Új csalás terjed, figyelmeztetést adott ki a hatóság

Bedőlt egy mikrohitelező cég, lépett az MNB

Nagy Márton úgy tudja, az árréstop máris 16 százalékos áresést hozott