Ismét gázolt a vonat, késésekre, hosszabb menetidőre kell számítani

Elgázolt egy embert a vonat vasárnap a déli órákban a Győr-Moson-Sopron megyei Babót térségében, egy vasúti átjáróban, ezért késésekre és hosszabb menetidőre kell számítani.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a szerelvényen utazó 38 utasnak a kapuvári hivatásos tűzoltók segítettek biztonságosan átszállni a mentesítő járatra.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) tájékoztatása szerint a baleset miatt a Budapest és Sopron között közlekedő Scarbantia InterCityk közlekedésében a délutáni órákban késésekre, hosszabb menetidőre, kimaradó, illetve rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani.

Mint írták, a Sopronból 12 óra 21 perckor induló Scarbantia InterCity (IC 995) kerülő útirányon, Szombathelyen át, hosszabb menetidővel közlekedik.

A Fertőszentmiklósról és Kapuvárról utazókat Csornáig pótlóbusz szállítja.

A győri fővonalon felszálló utasok a következő Railjettel (rjx 61) utazhatnak, amely ezért Komáromban és Tatán is megáll, és azon elfogadják a Scarbantia IC-re váltott jegyeket is – olvasható a közleményben.

Elszabadult egy vonat Mátészalkán, újabb blamázs a MÁV-nál

Káoszba taszította a vihar a balatoni vasútvonalat, miután leszakadt a felsővezeték

Váratlan üzemanyaghiány a budapesti repülőtéren, korlátozások léptek életbe

Megbénul a főváros 23-án, itt kell forgalomkorlátozásokra, lezárásokra számítani

Ez van most, megszólalt a MÁV a Keleti pályaudvar összeomlása kapcsán

Újabb káosz a MÁV-nál, elesett a „felújított” Keleti pályaudvar