Bűnügy

Visszatért az átkos: Orbán Viktort akarták kérdezni, elvitték őket a rendőrök

Bulvár

Hatalmas reklámot csinál a Fidesz őrjöngése a Dinasztia filmnek

Gazdaság

Durvul az élelmiszer-drágulás, felszólította a hivatal az érintetteket, hogy ne csinálják

Halálra égett egy bántalmazott nő, a gyanús körülmények ellenére a rendőrség balesetnek látja az ügyet

Ágyában égett halálra a nő, akit állítólag hosszú ideje terrorizált a férje, ám a rendőrség nem vette komolyan.

Minden részletre kiterjedően kivizsgálják a budapesti V. kerületi lakástűzben elhunyt nő ügyét, eddig bűncselekményre utaló nyomot nem találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Január 29-én napközben tűz ütött ki egy V. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában. Az oltás során a tűzoltók egy középkorú külföldi nő holttestét találták meg. A rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei alapos szemlét tartottak a helyszínen.

A rendőrök nyomokat rögzítettek, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek. Kihallgatták az elhunyt asszony volt férjét is, akitől a vizsgálatok érdekében DNS-mintát vettek, s akkor viselt ruháit is lefoglalták.

A beszerzett bizonyítékok alapján megállapították, hogy a férfi reggel hagyta el a lakást, amikor iskolába vitte a gyerekeket, és csak 13 óra után ért vissza, amikor észlelte a tüzet és azonnal hívta a 112-t.

Az oltást követő helyszíni vizsgálat során égésgyorsító jelenlétét nem lehetett kimutatni, a tűzvizsgáló megállapítása szerint a tűz ágyban dohányzás miatt keletkezhetett. Az elhunyton soron kívül elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás nem talált idegenkezűségre utaló nyomot.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytat minden részletre kiterjedő vizsgálatot, melynek során minden körülményt vizsgálnak. A jelenlegi adatok nem támasztják alá, hogy bűncselekmény történt volna” – írta a rendőrség.

Rettegett férjétől a nő, de baleset történt

A 444.hu viszont azt írja, rettegett a volt férjétől a lakástűzben meghalt nő, mégis balesetként kezelik az ügyet.

Úgy tudni, az áldozat egy Magyarországon élő, japán állampolgárságú nő, aki a Patent Egyesület tájékoztatása szerint egyedül nevelte a két kisgyerekét.

A nő 2023-ban fordult először hozzájuk jogi segítségért. Mint írták, rettegett az őt állítása szerint korábban hosszú ideig bántalmazó volt férjétől, és vissza akart térni a szülőhazájába a gyerekeivel. Ehhez azonban az apa nem járult hozzá, bár ő maga nem élt Magyarországon.

„Ügyfelünk számos alkalommal számolt be az őt érő inzultusokról, régóta élt félelemben a volt férje fenyegetései miatt. Bár több feljelentést is tett a férfi ellen, a rendőrség az ügyekkel nem foglalkozott… Az áldozat hosszú ideig próbálta érvényesíteni jogait és elmenekülni bántalmazójától, mindhiába”

– írta a Patent Egyesület.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy rollerest Budapesten

Ráküldték a rendőröket az aluljárókban meghúzódó emberekre

Újabb részletek derültek ki a japán nő ügyében: nem egyszer, hanem ötször tett bejelentést