Egy 15 éves fiút fogtak el a csütörtöki iskolai bombafenyegetések kapcsán

46 bombariadós emailt küldött az iskoláknak, terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt hallgatták ki.

rendőrség, megkülönböztető jelzés

Megnyugodhatnak az oroszbarát kormánypártiak, a rendőrség kinyomozta Az Ügyet: egy 15 éves fiút fogtak el a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken.

Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet csütörtökön – idézte fel.

A szakértők azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy kis településen él. Az NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci egysége közösen, január 31-én fogta el az elkövetőt.

A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy

célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból.

Az oktatási intézményeket találomra választotta ki, igaz, közöttük ott volt az a szakképző iskola, amit már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, nem akart tovább tanulni.

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit