Magyarország garanciákat kapott az Európai Bizottságtól arra, hogy az ukránok újra átengedik a területükön az orosz gázt, de ha ezt a megállapodást a bizottság nem tartja be, akkor a fél év múlva esedékes uniós döntés alkalmával a szankcióknak vége lesz, el fogjuk törölni őket – fenyegetőzött az oroszpárti magyar miniszterelnök péntek reggel, a szokásos Kossuth rádiós öninterjújában.
„Megkaptuk a garanciákat (…) de a helyzet az, hogy a szankciókról félévente dönteni kell, és ha nem tartják be, akkor nemcsak eljutunk addig a pontig, ahol fölvetjük a szankciók eltörlését, hanem el is fogjuk törölni. Tehát ha most ezt a bizottság nem tartja be, amiben megállapodtunk, akkor a szankcióknak vége lesz”
– hadovált Orbán Viktor.
Szerinte egyébként „balekoknak fognak bennünket nézni”, és a végén a magyar emberek fogják továbbra is fizetni a szankciók árát, és még azt az „ukrán arcátlanságot is”, hogy miközben mi finanszírozzuk az ő háborújukat, mi adjuk a pénzt az országuk működéséhez, ők olyan lépéseket tesznek, amivel az európai, köztük a magyar emberek életét megnehezítik!
Orbán Viktor meglehetősen nyakatekert logikával úgy magyarázta a propagandarádió hallgatóinak azt, hogy immár Donald Trump is kőkemény szankciókkal fenyegeti Putyint, hogy
az európaiak béke helyett akarnak szankciót, az amerikaiak viszont békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció!
Magyarország ugyanakkor sosem támogatta a szankciókat, egyszerűen tudomásul vette, hogy Brüsszelben 27 országból 26 szankciókat akar. És miután Magyarország nem akar kilépni az Európai Unióból, és nem akar állandóan megakasztani mindent, ezért folyamatosan elmondta, hogy ez ellentétes az érdekeivel, de nem fogja megvétózni, mert egyébként az egész európai gépezet megbénul – fejtegette a magyarországi putyinista kormányfő.