Bűnügy

Visszatért az átkos: Orbán Viktort akarták kérdezni, elvitték őket a rendőrök

Bulvár

Hatalmas reklámot csinál a Fidesz őrjöngése a Dinasztia filmnek

Bulvár

Curtis megütött egy szurkolót

Lázár János idegei feladták

Ami sok, az sok: letiltotta Vitézy Dávidot a Facebookon.

lazar-janos (2)
Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a Portfolio Építőipar 2024 című budapesti konferenciáján 2024. március 21-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

„Lázár János a mai kommentem után letiltott a Facebook-oldalán, úgy látszik, szívére vette a kommentemet”

írta Vitézy Dávid annak kapcsán, hogy a rozsdaügyi/vasútromboló miniszter a jelek szerint megelégelhette, hogy folyamatosan szembesítik a hazudozásaival.

Vitézy azt írta, nem gondolta volna, hogy „miniszter úr lelkiismerete ilyen rosszul viseli a leleplezést a Divatcsarnokban bérlő arab befektető ügyében”. „Remélem, azért fogtok segíteni, hogy ennek ellenére a jövőben is eljusson hozzá, aminek el kell – ha már közvetlenül nem is tudom odaírni a posztjai alá” – fordult a követőihez a közlekedési szakember.

Lázár egyébként a posztjában (amely alá Vitézy kommentelt, mígnem letiltották) arról vartyog, hogy szerinte Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek már rég ki kellett volna takaríttatnia a szemetes Rákosrendezőt. Ami azért nonszensz, mert a terület a MÁV-on keresztül az államé (volt, amíg a fideszesek ki nem árusították az araboknak), így azon a fővárosnak nincs semmilyen jogköre.

„Miniszter úr, már írtam Önnek, hogy a legpofátlanabb dolog, amikor a gyújtogató méltatlankodik, hogy milyen csúnyán leégett a ház. Ezek a területek MÁV-területek voltak, amíg Önök el nem adták az araboknak két hete. Tudja, kinek a felelőssége és egyben vállalása volt itt rendet rakni? Az Öné”

– hívta fel Lázár János figyelmét Vitézy, ami után jött a tiltás.

Karácsony: a kastélyát ne takarítsam ki?

A vitába később Karácsony Gergely is beszállt, ő a saját oldalán üzent a bizonyára szándékosan hazudó miniszternek:

„Tisztelt miniszter úr, ennyi erővel megkérhetne arra is, hogy takarítsam ki a kastélyát.”

Napi abszurd: Lázár János miniszter beszólt, mert szemetes a Rákosrendező, ami még az államé. Ha már megszólított,…

Posted by Karácsony Gergely on Friday, January 31, 2025

Arról egyelőre nincs hír, hogy Karácsonyt is letiltotta volna-e már a „bátor” fideszes.

Karácsony Gergely: a kormány ki akar hátrálni a Rákosrendező kapcsán tett közlekedésfejlesztési vállalásokból

Kilométerenként 10 milliárdért bővítik hatsávosra az M1-es autópályát

Karácsony: Rákosrendező ügye az autonómiáról, a szuverenitásról szól